A régi hagyomány szerint Írországot - mielőtt az írek megtelepedtek itt - sokféle nép lakta. Ezek közül a legnevezetesebbek a sidhek voltak. A sidhek félig tündéri és félig emberi tulajdonságokkal bírtak. Értettek a varázsláshoz; gyönyörűen zenéltek és énekeltek. A sidheket Dana népének is szokták nevezni, ősanyjukul ugyanis Danát tisztelték. Különös kincsek voltak a tündérek birtokában: egy nagy kő, amely felsikoltott, ha az ír trón jogos birtokosa ráült, és így nélkülözhetetlen volt a királyválasztásnál, továbbá egy dárda, amely legyőzhetetlenné tette azt, aki kezében tartotta, és egy bogrács, amelyből soha nem fogyott ki az étel. Dana népe valaha régen felhőn érkezett Írországba, és sok harcot kellett vívnia az őslakókkal az ország birtokáért. Mikor az írek is megtelepedtek a földön, a tündérek és halandók szövetségre léptek, és jó barátságban éltek egymással. A sidhek fő szállása a Bruig na Boann nevezetű halomnál volt, nem messze Tarától, ahol a halandó ír király vára állott. Valaha Dagda lakott itt, a tündérek fő fejedelme. Egy napon Dagda szétosztotta birodalmát fiai között, és a tündérkirályfiak Írország különböző tartományaiban kaptak pompás palotát. Csakhogy Dagda elfelejtkezett egyik fiáról, a fenséges Ainguszról, akinek anyja Boann folyamistennő volt. Aingusz tehát apja elé járult, és kárpótlásul azt kérte, hogy adja át neki Bruig na Boann egy napra és éjszakára. Dagda teljesítette fia kívánságát. Attól kezdve azonban Aingusz nem volt hajlandó többé elhagyni a palotát, mert egy nap és egy éjjel együtt az örökkévalóságot jelenti. A palota tehát az ő birtokába jutott. Írország sidhjei a nagy ünnepeken itt gyűlnek össze, és itt lakomáznak. Az embereket szent borzalom tölti el, ha errefelé utaznak. Aingusz barátságos viszonyban élt a környező kevésbé előkelő tündérekkel, és az is előfordult, hogy főrangú tündérek meghívták, legyen vitáikban döntőbíró, vagy pedig vegyen részt az örömünnepeken.