- Onnan, a szederbokorból jön - mondta Moha.
Odafutottak, és a szederbokorban hét szellőt találtak. Belegabalyodtak szegénykék a tüskés vesszőkbe.
- Ezt magatoknak köszönhetitek! - mondta Moha és Páfrány, és nekiláttak kiszabadítani a szellőket.
 Mikor valamennyiüket kiszabadították, a szellők, uzsgyi, elszeleltek a tisztáson át. A hetedik azonban visszajött, letört egy szedergallyacskát, odaadta Mohának és Páfránynak.
- Ha bajba kerültök, törjetek le erről a gallyacskáról hét tüskét - rebegte.
Moha és Páfrány topogtak egy darabig.
- Ez afféle hétszellőbeszéd - vélték.
 Másnap alkonytájt megint a tisztáson keresztül vezetett az útjuk. Hát a szederbokornál egy tündér álldogált. Minden szép volt rajta, csak a haja borzas, mintha egész nap rőzsén aludt volna.
- Nemsokára feljön a Hold, s akkorra meg kell fésülködnöm - sóhajtozott a tündér.
- És miért? - kérdezte Moha.
- Hogy táncot lejthessek a Holdacskának - mondta a tündér.
- Hát táncolj neki borzasan - ajánlotta Páfrány.
A tündér erre úgy megijedt, hogy lábujjával belebotlott a fátylába.
- Azt nem tehetem. Az erdőből kifutna a sötétség, én pedig életem végéig bolyonganék benne.
- Akkor fésülködj meg - ajánlotta neki Moha.
- De hiszen elvesztettem a fésűmet meg a tükrömet - panaszolta a tündér.
Ekkor a hegy mögött megszólalt egy ezüstös hang:
- Siess, már a kezemben tartom a kulcsot.
- Ez a Holdacska! - rezzent össze a tündér. - És én még mindig nem fésülködtem meg.
 Moha és Páfrány azt mondták a tündérnek, hogy várjon ott rájuk, és elindultak megkeresni a fésűt meg a kis tükröt.
 Keresték a fésűt, de csak egy száraz gallyat találtak. Keresték a tükröt, de csak egy nyárfalevélre bukkantak. Visszamentek a tisztásra a tündérhez, aki finom ujjacskáival lassan fésülgette borzas haját. Hiába.
- Elhoztátok a fésűmet meg a tükrömet? - kérdezte a tündér.
- Nem hoztuk - mondta Moha.
Ekkor a hegy mögött újra megszólalt az ezüstös hang:
- Siess, már be kell dugnom a kulcsot a zárba.
- Már jön fel a Holdacska! - rebegte a tündér.
A hegy fölött kinyílt az égi kiskapu, és kijött rajta a Hold. Ezüstsugarú szemével letekintett, és elszomorodva mondta:
- Megint egy nem fésülködött meg.
Alighogy a Hold ezt kimondta, valaki két nesztelen lépést tett. A sötétség futott ki az erdőből. Megindult egyenesen a borzas hajú tündér felé, bukdácsolt a fehér köveken, és egyre nagyobb lett.
- Ez azért történt, mert nem találtuk meg a tündér fésűjét meg a tükrét - mondta Moha.
A sötétség már a tündér bokája körül gomolygott. Ám az utolsó pillanatban Páfrány letört hét tüskét a szedervesszőről.
Abban a pillanatban hozzá repült a hét szellő, és tudakolta, mi a baj.
- Fésüljétek meg ezt a tündért, de gyorsan! - parancsolta Páfrány. - És szépen, minden hajszálát simítsátok a füle mögé.
 A szellők összesúgtak, aztán finom ujjacskáikkal munkához láttak, és máris készen volt a frizura. A tündér simára fésült hajjal ott állt, készen a holdfénybálra.
A sötétség csak motyogott valamit, és visszafutott az erdőbe.
A szellők benyúltak hét zsebükbe, elővettek hét sípot, és szépen muzsikáltak.
A tündér fellibbentette fátylát, és táncot lejtett a Holdacskának.