Azt mondják, egy reggel napfelkelte előtt Kon három varázslóval és három költővel a királyi vár felé ment. Szokása volt, hogy minden hajnalban jókor felkelt, és körülnézett, mert csak nemrégiben békültek ki a sidhekkel, és tartott varázserejüktől. Amint a vár előtt álltak, sűrű köd ereszkedett le. A ködből egyszerre egy lovas alakja bontakozott ki. A lovas lándzsát dobott feléjük, s a lándzsa minden dobásnál közelebb került hozzájuk. Az egyik varázsló ekkor így szólt:
- Vigyázz, mert eltalálod a királyt! - Akkor a lovas Kon elé lépett, üdvözölte, és meghívta palotájába.
 A király a varázslókkal és a költőkkel együtt útnak indult. Gyönyörű síkságra jutottak, ott királyi vár állott, előtte egy aranylombú fa.
 Amint beléptek a házba, aranyhajú lány fogadta őket. Előtte arannyal díszített ezüsthordó, tele vörös itallal. A lány aranypohárral merített a hordóból, és mindenkinek inni adott.
 A trónteremben ült a ház ura, hatalmas, előkelő férfi. Így szólt Konhoz:
- Azért hívtalak ide, hogy nemzetséged királyi dicsőségét biztosítsam.
 A leány, aki az ajtóban várta őket, az Írország feletti örök uradalom volt. Enni is adtak Konnak, egy ökörbordát és egy disznóbordát. A lány megkérdezte a királytól, hogy Kon halála után kit illet a vérvörös ital. Erre a ház ura felsorolta Írország valamennyi uralkodójának nevét Kontól kezdve a világ végéig. Az egyik költő titkosírással felrótta négy táblára ezeket a neveket.
 Ezután a ház urának árnyékába léptek, és egyszerre eltűnt minden, nem maradt más előttük, csak a hordó az aranypohárra és a rovásírásos táblák. A sidhek vezére maga adta át a hatalmat Konnak, és megnevezte utódait, a későbbi ír királyokat is. Ígérete zálogául neki ajándékozta a királyi edényeket, a költőnek pedig az írott táblákat a királyok névsorával.