|
Köszöntelek |
|
Köszöntelek Tündérországban | |
|
Tündérek |
|
| |
|
Varázslatos lények |
|
| |
"Rossz voltam, s te azt mondtad,
jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig,
amit mondtam. Halandóból így lettem
halhatatlan."
|
|
Társalgó |
|
| |
|
Wass Albert - Igazgyöngyök |
|
Egyszer régen, mikor még nem volt bánat, S a kék vizekben tündökölt a hold, Tündér leány állott a tenger partján, S a hab lágyan, szerelmesen dalolt... De egy este... messze észak felől Orkán hadával érkezett a tél, A tündér sírt és fényes könnyeit Zúgó tengerbe hullatta a szél... Aztán elment... a tenger várta, várta, És fodros habja többé nem dalolt. Ködös, borongós, néma éjszakákon Sötét vizén nem tündökölt a hold... S a mélybe hallott tündér könnyekből Lettek a fényes igazgyöngy szemek... A gyöngyhalász néha megtalálja A mélybe rejtett tündér-könnyeket... Én is ilyen gyöngyhalász vagyok, És verseim az igazgyöngyszemek... Egyszer lelkembe zokogott egy tündér S azóta néha gyöngyszemet lelek... | |
|
Wass Albert - Álomtündérhez |
|
Add a kezed, úgy halkan, csendesen. Te nem lettél még hozzám hűtelen. Mikor mindenki csalfán elhagyott, Gyújtottál bennem reménycsillagot. Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta Te elvittél az álmodó avarra. S te mutattál mindent, ami ott terem A bűvös, varázsos álom-réteken. Ha megtépett az élet rózsabokra, Vittél mogorva tölgyfa-templomodba. Ha vérző szív volt mellemen az érem, S töviskoszorú messiási bérem, Te glóriává változtattad azt, Virágot hintettél rám és tavaszt. Ha voltam bűnös, lázadó Kain, Vittél az eszme-Krisztus után, S hogy az igazság sugározzon rám, Vezettél fönt a néma Golgotán. Ha rám viharzott lent az ember átka, Vittél a béke messze csillagára. Féltem... kezed kezembe tévedett. Óh, örökre áldott legyen neved! | |
|
Bölcsességek |
|
| |
|
Árelle - Egy életnyi... |
|
Egy életnyi hosszú, hirtelen jött álom, Mely magával repít könnyű angyalszárnyon. Vágtatva fekete felhőkön, vörös napokon át Oda, hol életre kel a szél, hallod szavát A messziség bíborszín folyamának Hová a fűszálak mindig visszavárnak. Hol perzsel a láng, de meg nem éget, S egy kedves fűzfaág körülölel téged. Halandó nem álmodott szebbet még soha, S téged elvitt a Gondviselés bánatodtól tova! Antik ódák, ős mítoszok völgyébe, Istenek és titánok mágikus földjére. Ismerős ének csendül a távolban: Tündérek táncolnak sziromfátyolban. Te tudod dalukat, bár nem tanultad soha, Szellemedben van a letűnt idők kora. Magadban cipeled fényes isten lényedet, Hogy mindig újra megértsd a lényeget. Válaszokat kutatsz, küldetésed várod, Mit magadnak adtál: saját utad járod. Fénylények öveznek, akármerre nézel, Egyszerű halandó ezt fel nem éri ésszel! Liliomillatú szellő cirógatja arcod Te érzed, hogy érdemes folytatni a harcot. Elterülsz a földön, ezeréves fák alatt, És hogy itt kell hagynod: a szíved megszakad. Az vigasztal, hogyha felnézel az égre, Melyet egy istennő festett sötétkékre, Láthatod a Vénuszt, a lelked csillagát, A Múzsád és Éltetőd örök szigillumát! | |
|
Tündérek Jóbarátja |
|
| |
|
Lady Moontól:) |
|
| |
|
|
|
A legszebb tündérmesék |
|
A Pitypang Meséje
A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen játszadozik-e velük az esti szél, fölkeresik-e őket a pillangók.
A kényes kerti virágok sorra elmondták panaszaikat. A rózsa arra kérte a tündért, intézze úgy, hogy a viola illata ne legyen olyan fűszeres - mert irigy volt ez a kerti rózsa, irigyelte a viola édes illatát, azt szerette volna, hogy az emberek csak az ő illatában gyönyörködjenek. A virágok tündére jószívű volt, mint az egy tündérhez illik, megszidta hát az irigy rózsát, és megsimogatta a hallgatag, csöndes violát. A százszorszép arra kérte a tündért, növesszen neki töviseket, hogy az emberek nehezebben tudják leszakítani ; a liliom élesebb kardokat kért, az estike meg azt szerette volna, ha ő nem este, hanem reggelenként nyílna, illatozna. A tündér zokon vette a virágokhoz csöppet sem illő sok kérést meg panaszt, rosszkedvűen ment el a kertből. Elhatározta, hogy egyhamar nem látogatja meg ismét az elkényeztetett virágokat, s lehorgasztott fejjel ballagott hazafelé, az erdőbe. Így történt, hogy meglátta az út szélén, a porban virító pitypangot. Megállt előtte: - Mondd, kedves pitypang, nincs valami kérésed, panaszod? A pitypang csak ingatta sárga fejét, hogy nem, nincs sem kérése, sem panasza. - Nem kívánsz magadnak jó illatot? Esetleg tüskéket, hogy ne tudjanak leszakítani a gyerekek? Nem, a pitypang nem kívánt semmit, de amikor a tündér továbbment, fölsóhajtott. Meghallotta a tündér a pitypang sóhaját, visszafordult: - Talán mégis szeretnél kérni valamit, pitypang? - Hiába minden, tündér, az én bánatomon te sem tudsz segíteni - mondta a pitypang. - Messze földről kerültem ide, ebbe az országba, meggyökereztem itt, tudom, hogy soha többé nem láthatom a hazámat. S ha eszembe jut a régi táj, mindig nagyon szomorú vagyok. Csak legalább a gyerekeim elmehetnének! De hát azoknak sincs szárnyuk! Gondolkozott egy kicsit a tündér, s mert csodatevő, nagy hatalma volt, úgy intézte, hogy a pitypang bolyhos fiacskái, leánykái - a termésbóbiták - ezentúl apró szárnyakkal szülessenek. A bóbiták apró szárnyába belekap a szél, röpíti őket hegyen-völgyön át, messzi földre elkerülnek, s ha jó szél fúj, a pitypang egyik-másik fia, lánya visszarepülhet a rég elhagyott hazába is.
| |
|
|
|
Menü |
|
| |
|
Tündér-Pihenő |
|
| |
"Ismerem azokat a szavakat,
amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom hová tartasz,
mikor még el sem indulsz.
Tudok a féltett titkaidról,
amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad, kedvesem,
nem vagyok kém, csak szeretlek!"
/Jim Morrison/
|
|
Linkajánló |
|
| |
|
|