Ismeritek a tünde tájt,
Nyilt völgyivel a szép határt,
A harcztól szentelt téreket,
Az égre nyúló bérczeket?

Ott, hol a szög Maros foly el,
Tündérek földe volt a hely.
Ők alkoták a bérczeket,
Ők rendezék e völgyeket.

Illették a kőszirtokat,
Keblökből hűs csermely fakadt.
Virággal önték el a tért,
S a táj egy édennel felért.

***

Hunyad regényes bérczein
Három tündér-leány lakott,
Szebb három angyalt még e föld
Teremtője nem alkotott.

Három hegylánczot laktak ők,
Tündéreiknek sergivel,
Mind három a legbájosabb
Vidékeket foglalta el.

Egyik Dévának bérczein
Emelte fel fénysátorát,
A második lakásául
Birá a szép Boldogfalvát.

A harmadik a szög Maros
Jobbján laká a bérczi tájt.
Mind három szép tündérleány
Gyönyört csak egymásban talált.

Együtt valának szüntelen,
Zenék és vig tréfák között,
Körükből bánat, gyötrelem
És minden gond kiköltözött.

Amint szeszélyök készteté,
Rontanak, újitottanak;
Az ég mindig segélyezé,
Ha valamihez fogtanak.

Boldogfalvának szelleme
Egykor ekképen szól vala:
Épitsünk szép emlékeket,
El nem veszendőket soha.

Én hogyha istenem segít,
Ma alkonyig állittatok
Egy oly fürdőt, minőt soha
E földtekén nem láttatok.

És én - a bájos dévai
Hegyek tündére folytatá -
Páratlan várt épittetek,
Ha isten is segit reá.

Ha segit az isten, ha nem,
Igy végezé a harmadik,
A legszebb várt épittetem
Szikláimra ma alkonyig.

Igy szólva gyorsan szétoszolt
A három szép tündér-leány:
Két vár s egy fürdő tündökölt
Az elbeszélt nap alkonyán.

Szép volt Kalánnak fürdője,
S Dévának vára fényben állt;
De mégis egy sem érte fel
A bájoló Aranyi várt.

Mindenki elbámult azon
Midőn reá esett szeme,
Magát a két tündérleányt
Bájolta a vár kelleme.

Segélyül istent hittatok,
Szólott az új vár asszonya,
Nekem az ég segélyire
Szükségem semmi sem vala.

De várom fényes és erős,
Évezredek korán túl él,
És becsben is több értékü
Kettőtök épitményinél.

***

Eljött az éj, utána a
Bérczen kiszállt a napsugár;
De a Maros jobb partjain
Nem fénylik az Aranyi vár.

Szétszórta azt egy bősz vihar,
Hogy kő alig maradt köven:
Magát a szép tündér-leányt
Széttépte a duló elem.

A várnak helye most is áll.
Multjáról a nép ajka szól:
Ki gúnyolódva megveti
Az ég hatalmát, meglakol.