- Hallom, hogy futár közeledik Bécsből. De van időnk elég. Még hét osztrák mérföldnyire van innen.
Ezzel Csirizár elindult, s az útkereszteződésen érte a futárt. Fehér kabátos volt, olyan, aki a császár őfelsége titkos parancsát hordja.
- Milyen paranccsal jössz? - kiált rá Csirizár. S mert csirizári hatalmas hangon kiáltott, a futár menten kikotyogta a titkos üzenetet.
- Császár őfelsége azt üzeni a herceg úrnak, hogy ne csak franciául és németül szitkozódjon. Káromkodjon egy kicsit csehül is, hogy a jicini nép jobban szeresse.
- Hogy miféle gondolatok teremnek egy császári fejben! - mondta Csirizár, és útjára engedte a futárt.
Három napja járják már a darabontok Jicin utcáit a rendelettel, hogy a város lakosai valamennyien gyűljenek össze a piactéren, mert a herceg úr csehül fog ott káromkodni.
- Csak valami baj ne legyen ebből! A végén még a város sínyli meg császár őfelsége ötletét - mondta Csirizár, és kézen fogta Pannit meg Csipiszt, hogy induljanak ők is a piactérre.
Mindenki lent állt a piactér kövezetén, csak a herceg lépett az emelvényre, s az emelvény alatt aranyszéken ült a hercegnő. A herceg tüzéregyenruhát vett magára, hogy a szitkai dörögjenek, akár az ágyúlövés.
Annyi ember gyűlt össze a téren, mintha legalábbis ingyen osztogatnának valamit. Mindenki kíváncsian várta, sikerül-e a hercegnek a káromkodás.
Frici lakáj volt a legfontosabb személy a téren: egy selyemdarabkával betömte a hercegnő fülét, majd felment az emelvény lépcsőjére, onnan kiabált nagy hangon:
- Csend, csend! Különben a herceg úr csak németül fog káromkodni.
Mind elhallgattak, mint vihar előtt a pacsirta. Megkondult a Jakab-templom harangja, s a herceg nekikészül az első szitoknak. Nagy lélegzetet vesz, úgy szívja be a levegőt, mint a kovácsfújtató. De az első próbálkozás nem sikerült. Másodszorra már legalább olyasféle hangot hallatott, mint amikor rosszul fújják meg a trombitát. Harmadszorra azonban túlságosan is jól sikerült a dolog. A herceg nagyot dobbant, s mondaná, hogy:
A sistergős, mennydörgős, szép virágos iharmundér!
De valahogy nem jól forog a nyelve, minduntalan beletörik a szokatlan cseh szavakba, s ez lesz belőle:
- A sistergős, mennydörgős, szélviharos vihartündér!
Abban a pillanatban ott terem mellette egy fura asszonyság. Se nem öreg, se nem fiatal, lenvászon kendő meg nyersvászon köntös az öltözéke.
- Ki engedte meg, hogy felgyere utánam az emelvényre? - förmed rá a herceg, s odalent a hercegnő kontrázik neki, hogy bizony úgy van, de úgy ám.
A lenvászon kendős asszonyság meg se rezdült a haragos szavakra. Csak éles vijjogással, mint amikor szél süvít a kéményben, megjegyezte:
- Mintha nem a herceg úr hívott volna.
- Méghogy én hívtam! - S a herceg az egész piacteret tanúnak idézi, hogy nem hívta.
A fejkendős, nyersvászon ruhás asszony a herceg felé fordította széltől cserzett, éles vonású arcát.
- Vajon nem azt a szót mondta-e a herceg úr, hogy vihartündér? Hát én vagyok Meluzina, a vihartündér - mondta, és meglebbentette lenvászon kendőjét, mire a herceg fejéről lerepült a tüzércsákó.
A herceg nem tűrhette, hogy egész Jicin szeme láttára így csúffá tették. Intett Frici lakájnak, s az felnyújtotta a leesett tüzércsákót, meg egy ezüstsípot is adott az urának.
- Most majd megmutatom, mi a jussa annak, aki leüti a fejemről a csákót - fenyegetőzött a herceg, és a sípjába fújt.
A városháza felől már lohol is hét darabont. Élükön a bíró, és kiabál: 
- Lesz itt rend mindjárt! - S a két kezével mutatja, melyik darabont honnan támadjon Meluzinára.
A vihartündér azonban annyiba vette a bírót meg a darabontokat, mint hét csipet pelyvát meg egy szalmaszálat. Csak toppantott egyet, s meglobogtatta lenvászon fejkendőjét az emelvény alatt ülő hercegnő felé. Ettől olyan szél támadt, hogy kis híján elvitte a hercegnőt, úgy megforgatta, megemelgette a selyemkrinolinját. Még szerencse, hogy komornái idejében utánakaptak, s megfogták a szoknyája alját, különben fölszáll a magasba, a piactér fölé.
Most aztán végképp elfogyott a herceg türelme. Elkapta a trombitát, amelyet Frici lakáj nyújtott feléje, és rohamra fújt.
- Majd adok én neked, ilyesmit művelni a hercegnővel!
És még egyszer belefújt a trombitába. A trombitaszó elhallatszott a hársfasori kaszárnyáig, a kaszárnyában a katonai trombita elismételte a hercegi trombita riadóját. Meghallotta az egész jicini hadsereg, és felsorakozott. Csakhogy a tábornokuk fogta a messzelátóját, és belenézett. Ellátott a piactérre.
- Egész hadsereget egy szál asszony ellen, még mit nem! Elég leszek arra magam is.
Megfújatta a trombitát, hogy nagyobb kedvvel induljon, és ment. A piactérre érve meghajolt a hercegnő előtt, a hercegnek szalutált:
- A hadsereg nagyobb dicsőségére magam fogok hozzá. 
Egy lépést tett Meluzina felé, s megcsörrent rajta a sok arany, ami a ruhájára volt aggatva. Rákiáltott Meluzinára:
- Aló mars, kifelé Jicin városából!
Csakhogy Meluzina ekkor már meglebbentette a kendőjét. De nemcsak a lenvászon kendőjét lobogtatta, hanem nyersvászon ruháját is. A tábornoknak úgy nekifeszült a szél, hogy egy pillanatra még a lélegzete is elakadt.
- Őfelségéért a császárért! - kiáltott erősítésért, és szétvetett lábbal megállt a vihartündér előtt.
Állt akkor is, amikor Meluzina csapkodni kezdett a kendőjével, s a szoknyáját is egyre rázta, lobogtatta. A tábornok olyan nehéz volt a sok ráaggatott aranytól, hogy állt, mint a cövek.
De a piactéren ítéletidő támadt.
A hatalmas szél feldöntötte Szószátyárt, az órást, és a szabómestert, Fércöltőt. 
Felforgatta a kofákat a piacon, a hátikosarak úgy röpködtek a levegőben, mint a láncos bombák.
A vihar kiloccsantotta a vizet a díszkútból.
A városháza kéménye ledőlt, mintha a mennykő csapott volna bele.
- Ami sok, az sok! - elégelte meg a dolgot Csirizár, aki Pannival és Csipisszel az árkádsor alatt állt, és nézte, mit művel a vihartündér.
- Majd mondd, hogy merre fordul - szól Csipiszhez, s a vihartündérhez megy.
Derékon kapja és viszi. Amerre Csipisz mutatja, arra fordul, hogy ne szembe kapja a szelet. Ha Meluzina egyenesen fúj, egyenest megy ő is.
Panni előrefutott, s minden ajtót kinyitott, egészen föl, a városkapu tornya tetejéig. Amikor Csirizár odaért, ráültette Meluzinát a körfolyosó korlátjára.
- Itt aztán fújhatsz, amennyit akarsz, ilyen magasból még a kéményeket sem éri a szeled.
Ott ült hát Meluzina, s dúlt-fúlt mérgében, csak úgy tombolt a vihar a kémények felett. Jicin városában szélcsend volt. De a Ráholec-erdőben egész éjjel olyan szél fújt, hogy a bükkfák ágai a tölgyfák ágaiba gabalyodtak.
Csirizár csak hallgatta a szél zúgását, és így szólt:
- A sistergős, mennydörgős... A császár őfelsége meg a herceg úr ezt aztán szépen kifundálták.